Itt a hideg. Végre befagyott az Iskolató is. Én is kijárok korcsolyázni, mikor néha van olyan tél, hogy megtehetem ezt. Most is ott vagyok már napok óta. Csúszkálunk, élvezem, hogy van nekünk ilyen tavunk, így nem kell azért mászkálni más városba, hogy hódoljak kedvenc téli szórakozásomnak.
A minap eszembe jutott, ha már ennyi városlakó kijár oda, kellene ebből valami közös, nagy programot csinálni. Például, zenét kivinni, büfét nyitni, ahol az ember meleg teához juthat, ehet pár falatot. Sajnálkoztam magamban, hogy milyen kár, hogy az önkormányzat nem veszi a kezébe az ügyet, így az évtizedek óta csak csak lóg a levegőben. Van tó, csak épp használhatatlan, pedig remek pihenőhely lehetne belőle.
Aztán szombat délután összeszedtük a motyónkat, és kiballagtunk újra. Mit látok már messziről? Sok- sok ember a jégen, és szól a zene... Csodás élet és nyüzsgés. Közelebb érve aztán kiderült, hogy egy pult mögött szimpatikus fiatalemberek valóban forralt bort, teát és zsírosdeszkát adnak nevetségesen kis pénzért (utóbbit teljesen ingyen), és ők veszkődnek a zenével is. Remek volt, remek hangulatot adott a délutánnak ez a kis kiegészítés. Csúszkáltunk, integettünk egymásnak, valahogy úgy együtt volt a város. Jól éreztem magam Veletek, és külön köszönet azoknak, akik magukra vállalták, hogy ezt a figyelmességet megadják az embereknek.
Azért van ehhez néhány megjegyzésem persze. Újra csak azt mondom, mennyivel jobb lenne, ha ezt a tavat jobban kihasználná a város. Még szemmel számolva is legalább 15 méter széles nád veszi körül, ami jelentősen lecsökkenti a nagyságát, s tavasztól szinte láthatatlanná teszi a víztükröt. Valahogy biztosan ki lehet azt onnét kotorni, irtani, takarítani. Abban is biztos vagyok, hogy elég lenne a füvet picit rendben tartani a parton, és a fák alá padokat, asztalokat tenni, az emberek máris szívesebben mennének ki oda. Olyat már nem is említek, hogy esetleg egy kis büfét is felállíthatnának ugyanoda- bizonyosan lenne rá vállalkozó, de még jobb lenne egy teraszos kiskocsma. Holdfényes nyári éjszakákon üldögélhetnénk a tó partján, ilyenkor télen pedig nagyszerű melegedő lenne.
Tudom, hogy évről évre felmerül a kérdés, hogy valamit kellene kezdeni a tóval, dehát a pénz, dehát a munkálatok, dehát, dehát... Dehát hozzá kellene fogni, pályázni, pénzt gyűjteni, akarni. Ahogy ott a jégen csúszkáltam, és néztem az embereket, arra gondoltam, bizonyosan sokak akarnák ezt velem együtt, és tennének érte, ha kell.
Ha végre elindulna valami.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.