Már nem is annyira újkeletű a pánikbetegségnek nevezett pszichoszomatikus probléma. A baj jelenleg a magyar lakosság kb. 7%- át érinti, bár a számok csak becsültek, hisz a pánikbetegek nagy része igyekszik titkolni a rohamait akár a munkahelyén, akár a családban, barátok közt. Ennek a titkolózásnak legfőbb oka, hogy a pszichés gondokat még mindig furcsa hozzáállással fogadja a társadalom, így a betegek szégyellik ezeket.
Honnét tudhatjuk, hogy valami ilyesmi pánikroham kerülget minket? A betegség leggyakoribb tünetei: heves szívdobogás, hirtelen rosszullét, izzadás, halálfélelem, légszomj, reszketés, remegés, szédülés, hányinger, zsibbadás, szapora szívverés, mellkasi nyomás, halálfélelem, deperszonalizáció – Ha ezekből tíz percen belül 4 dolog együtt jelentkezik, akkor már a betegség gyanújáról beszélhetünk.
A kérdés persze az, hogy mit tegyünk, ha úgy gondoljuk, valami nem stimmel velünk? Természetesen ajánlott ilyenkor szakembert felkeresni, de legfőképpen kevésbé stresszes életet folytatni, mint eddig. A betegség általában a húszas évek elején alakul ki, tehát amikor még javában iskolába járunk, vagy első munkahelyünket teszteljük. Egy ideig észre sem veszi az ember, azt hiszi, csak izgulós, vagy feszültebb az átlagnál. Amikorra már feltűnővé válnak a tünetek, sokkal nehezebb segíteni. Valakit visszavezetni a normális életbe, aki már az utcára sem mer kilépni, nem könnyű feladat.
A stresszt elkerülni nem egyszerű, főképpen most, hogy válság van minden szinten. Az emberek nagy része állandó feszültségben él. Gyakran olyan munkahelyeket féltünk, ahol valójában gyűlölünk dolgozni. Milyen abszurd helyzet! Hisz az egészséges lélek alapfeltétele, hogy olyan tevékenységet végezzünk munka címszó alatt, amely örömet ad nekünk, ehelyett pedig azon aggódunk, hogy nehogy elveszítsük azt, ami legtöbb stresszünk okozója.
Nem az a világ van, mikor az ember válogathat a lehetőségek közül. Felkészülve minden eshetőségre már jótanácsokat is olvashatunk az interneten arról, hogyan vészeljük át a válságot, és lehetőség szerint tartsuk meg a munkánkat. Mindössze ennyi röviden:

Kerüld a személyes konfliktusokat! (Mosolyogj, mosolyogj! Sose tudod, hová juttat egy rosszalló pillantásod.)
Melegítsd fel a kapcsolataidat! ( Ideje egy jó kis kerti bulit rendezni nálatok. Hívd meg a főnököt, a helyettesét, a személyzetist, és a kollegádat, akiről tudod, hogy a cég besúgója! Lásd vendégül őket, és tervezzetek közös nyaralást!)
Dokumentáld a munkád! (Írj tehát mindent! Sose lehet tudni, mikor kell elszámolnod, hány kiscsavart, nagycsavart, nyúllábat, nejlontáskát szedtél le a szalagról. Jobb, ha ott a notesz, és jegyzetelsz. Ráadásul kevésbé fárasztó, mint dolgozni.)
Marketingeld magad! (Fő a reklám. Legjobb, ha óriásplakátokkal ragasztod össze a vezetőségi toalett falát. Légy ott mindenütt, amíg megteheted!)
Tedd magad nélkülözhetetlenné! (Legyen figyelmed a kávéra, a friss virágra. Munkaidő után maradj bent, és csináld meg a takarítást, pakolást, segítsd fel a főnök kabátját! Rakd el a bejárati ajtó kulcsát olyan helyre, amit csak te ismersz, így hamarosan nélküled már bemenni sem lehet a céghez!)
Tanulj, légy sokoldalú! (Miután kötelező munkaidőd, és önkéntes vállalásaid után hazatérsz, ragadj könyvet, és tanulj! Addigra már úgyis csendes az otthonod- a család rég alszik.)
Készülj fel a jogaidból! (Nézd át a munkavállalók jogait! Úgysem tudod- mered soha érvényesíteni majd. Ha mégis megpróbálod, számolj vele, hogy rövid úton kirúgnak. Viszont néhány év pereskedés után esélyed lehet, hogy bírói határozatra visszavesznek... Mire a céged már csődöt jelentett.)
Képezz tartalékokat!
(Ne egyél, az így képződött pénzt pedig fektesd olyan papírokba, amik holnap már semmit sem érnek majd).
 
Nem tudom, miért érzem ezt az egészet kicsit cinikusnak. Én azt látom, hogy az emberek egyre nagyobb hányada a létéért küzd. Ilyenkor azt mondani, hogy éljünk stresszmenetesen, sportoljunk, táplálkozzunk egészségesen (kb. kétszer annyi pénzért, mint úgy símán), sétáljunk a jó levegőn, szervezzünk családi kirándulásokat... a legtöbb ember számára cinikus és abszurd jótanácsok. Mari néni, aki három műszakban nyomja minimálbérért, aztán megy haza főzni, cincálni a gyereket, végül megnézi a Barátok köztöt, és behullik az ágyba; nos, ő sosem fogja (tudja) betartani fentebbi jótanácsokat. Mást mondok: Észre sem fogja venni, hogy ő pánikbeteg. Vagy hallgat róla. Mert minek menjen bárhová, majd hülyének nézik, ráadásul gyógyszerre sem akar költeni, hisz van fontosabb. Nem fog Mari néninek segíteni a terapeuta sem. Őrajta az segítene, ha volna biztos, normálisan fizető munkahelye, ahol nem lóg a feje fölött a kirúgás veszélye, ahol emberként tekintenek rá, a főnök nem ordítja le a fejét, ha éppen rossz a kedve, és nem fenyegetőzik kirúgással, ha Mari néni a munkahelyi érdekvédelmet emlegeti. Igen, azt hiszem, az ilyesfajta viszonyok jelentősen csökkentenék a pánikbetegek számát ebben az országban.
Hogy lesz- e ilyen valaha? Ki tudja? Addig is pótszerekkel (terapeuta, antidepresszáns, önismereti könyvek) próbáljuk megőrizni az épségünket, és helyettesíteni a legfontosabbat: A létbiztonságot.

A bejegyzés trackback címe:

https://lajosmizse.blog.hu/api/trackback/id/tr66882950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása