Péntek délutáni kijelentése miatt azonnali vizsgálatot indítottak Pásztor Albert, miskolci rendőrkapitány ellen. Felelőtlen és kirekesztő módon közölte az elmúlt két hónap bűnözési statisztikájának mérlegét, miszerint december és január hónapban Miskolcon elkövetett rablási bűncselekmények elkövetője cigány származású volt. Legalábbis Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter szerint fentebbi kijelentés döbbenetes, és felháborító, valamint emberi jogokat sárba tipró. Kezdeményezte is az azonnali vizsgálatot az ügyben, Pásztor Albertet pedig az eredmény megszületéséig másik pozícióba helyezte.
Úgy is van! Már megint egy csúnya, rasszista kijelentés. Micsoda megkülönböztetés ilyet állítani, hogy cigányok raboltak? Gusztos Péter is megmondta, egy felelős személy nem ragadtathatja magát "ilyen" (milyen???) kijelentésekre. Nem tudom különben, hogy mit kellett volna mondania a kapitánynak, ha megkérdezik, kik követték el ezeket a bűncselekményeket. Ha ködösít (nos, mindenféle emberek voltak ott...), az ugyebár a közvélemény megtévesztése, ha nem mond semmit (nem is tudom, kik voltak...), az a tények elhallgatása, ha tagad (nem cigányok voltak!), az hazugság. Akkor mit és hogyan? Vagy egyáltalán ne beszéljen erről? Az megint csak a lényeg megkerülése.
Megint egy szemforgató felhördülés, ami tagadni akarja egy probléma létezését, ezzel elodázva a lehetséges megoldásokat. Ha Miskolcon a cigányok raboltak, akkor miért nem lehet ezt kimondani? Főképp úgy, hogy azóta már kiállt a rendőrkapitány mellett Farkas Félix, a mezőkövesdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke, és maga a megyei vajda is.
Hoppáré! Ők azt mondták, nincsen ebben a mondatban semmi hátrányos megkülönböztetés, a szó klasszikus értelmében vett "cigányozás", egyszerűen  ezek a tények, amiken addig nem is lehet változtatni, amíg nem beszélünk róluk nyíltan. Lakatos Attila támogatja a szimpátia tüntetést, amit vasárnapra szerveznek Pásztor Attila mellett.
Na most akkor mi van? Lehet, hogy engem is áthelyeznek, ha azt mondom, létezik cigánybűnözés? Ahogy persze létezik adócsalás, fekete gazdaság, sikkasztás is, amely bűncselekmények elkövetői pedig igen kis százalékban romák. Létezik ilyen bűnözés is, beszélnek is róla nyíltan, próbálják visszaszorítani kemény módszerekkel. Semmiféle felhördülést nem hallok egyik politikai oldal részéről sem, ha azt mondom, az adócsalások elkövetői december és január hónapban x városban kizárólag nem roma származású (magyar?, fehér?) emberek voltak. Ha ezt így mondhatom, akkor miért nem lehet nyíltan elismerni, hogy az utcai rablások, betörések, egyebek elkövetői pedig 90%- ban cigányok voltak (persze kizárólag csak Miskolcon)? Miért nem lehet, ha egyszer EZ AZ IGAZSÁG? Ezzel a látszólagos védelemmel vajon a cigányság érdekeit szolgáljuk? Nem. Ez egy szemforgató, álszent viselkedés, ami egy nagyon fontos probléma megoldását teszi lehetetlenné. Jelesül azét, hogy a cigány kisebbséget egy önmagáért, és az országért felelős közösséggé tegyük. Egy olyan közösséggé, amely nem segélyre vár, és nem bújik a megélhetési bűnözés erőltetve kitalált fogalma mögé, a "hátrányosan megkülönböztetett vagyok" védelme mögé, hanem megtanul szembenézni a hibáival, felmérni a lehetőségeit, és mint közösség tenni a saját felemelkedéséért. Ahogy Farkas Félix, és Lakatos Attila szembe mert nézni a tényekkel, és merte azt mondani, hogy ostoba, és álságos támadást kapott a miskolci rendőrkapitány a kimondott igazságért.


Néhány napja pattant ki az azóta már szinte aktualitását veszített történet, miszerint még tavaly októberben egy szegedi iskolában egy 9 éves kislányt erőszakoltak meg az osztálytársai. Háát, én elég szkeptikus voltam a hír hallatán, mert rögtön az jutott eszembe: Jó, jó, csúnya fiúcskák, erőszakoskodtak, de ugyan mivel? Mert az egy dolog, hogy korán érnek manapság a fiatalok, na de ennyire???
Sántított a dolog. Nem is kellett sokáig várni, kiderült, hogy nem egészen úgy volt az azért. Játék volt. Buta, ízléstelen játék, de játék. A gyerekek valami felnőttektől ellesett, félreértelmezett viselkedést utánoztak, s ez szivárgott ki néhány hónappal később. A bulvársajtó pedig természetesen kapva kapott rajta, és anélkül, hogy meggyőződött volna az információ hitelességéről, máris teli torokból fújta. Nyilvánvaló, hogy az olvasó- és nézőszám növelése érdekében.
Ettől függetlenül több tanulsága is van az ügynek számomra. Először is az, hogy  Nem beszélve róla, hogybe kellene látni nekünk, felnőtteknek, hogy a világ változik, s ha a gyerekeinket burokban akarjuk tartani, akkor nagyon csúnyán megjárhatják. Félreérthető, ízléstelen szexuális "felvilágosításban" is részesülhetnek társaik által. Azt gondolom, koruknak megfelelően el kell  beszélgetni a gyerkőcökkel a szerelemről, a szexről, hogy tudják megfelelően kezelni. Mondom, koruknak megfelelően. Mondjuk, tíz évesen ne hurcoljon már pornóvideókat a mobiltelefonján egy fiúcska se az iskolába, ha lehet! Azt is jó lenne megtanítani nekik, hogy hol, hogyan illik viselkedni. Nyíltan és durván kezelni a szexet nem illendő, és vagány dolog még akkor sem, ha "én már mindent tudok". 
Nem tudok egyebet mondani, mint hogy a legjobb szembe menni a problémával. Beszélni róla nyíltan otthon, iskolában. Akkor is, ha kínos, hisz annál semmi nem lehet kínosabb , mint hogy a gyerekeink akár lelki, akár testi attrocitásnak legyenek kitéve a tudatlanságuk miatt.
A számok magukért beszélnek: Az elmúlt három évben 15- 20%- kal nőtt a gyermekerőszak az országban. Ez fölött nem lehet csak úgy eltekinteni. Oka van ennek a változásnak, és ha nem szüntetjük meg az okot, akkor a számok csak nőni fognak.
Jelenleg 14 éves kor alatt a törvény kesztyűs kézzel bánik a gyerekekkel. Ezzel együtt kesztyűs kézzel bánik a szüleikkel is. A gyerek még nem felelős a tetteiért, a szülő pedig hogyan is lehetne büntethető azért, amit a gyerek elkövetett? Vannak, akik szeretnék ezt a korhatárt 14- ről 10 éves korra változtatni. Néha én is szeretném, főleg, mikor a közvetlen környezetemben látom azt, hogy romlott, durva gyerekek úsznak meg néhány intővel nagyon csúnya, és erőszakos cselekedeteket. Igen, olyankor azt gondolom, én bizony kicsapnám az iskolából, elvinném javítóba, vagy valami hasonlót tennék. De aztán mindig arra jutok, hogy hát hiszen GYEREK! Nem született ő sem gonosznak, valamit a környezetében szúrtak el, de nagyon. Azt kellene helyrehozni, vagy legalább tenni valamit, hogy korán érő, "felvilágosult" gyerekeink megtanulják az érzéseiket, indulataikat megfelelő módon kezelni.

Kedveskéim, mit is mondhatnék?... Szomorú vagyok. Hát elmegy az ember erre az önálló estre, és akkor vagyunk ott ötvenen? Egy ekkora városból???
Tudom én, hogy nem könnyű műfaj! Manapság már az embereket inkább riasztja egy ilyen irodalmi, verses, zenés lehetőség, mintsem vonzaná.
Miért is? Nem akarom azt gondolni, hogy igénytelenség, vagy lustaság miatt.

Nem akarom ezt gondolni.Talán az életünk változott meg ahhoz képest, mint mikor a könyvek, az írott szó még fontosabbak voltak, mint mostanában. Mert hisz mennyire lassú, "unalmas" dolog egy órát viszonylagos nyugalomban tölteni, egyetlen emberre figyelni, bonyolult írások lényegét megérteni, vagy nem megérteni... Mennyivel nehezebb, mint a tévé előtt elterülni, egy könnyed filmet megnézni, vagy szimplán csak lustálkodni egyet egy ilyen hideg estén.
Elismerem. Én magam is elfáradtam, mire a végére értünk. Elfáradt az agyam. De mégis, mégis jó volt ám nagyon. Leginkább arra volt jó, hogy ellenpontozza a hétköznapok pörge, hangos, túl színes, túl összevissza világát. Megnyugtató volt hallgatni egy kellemes hangot, jazzt élőben, és arról elmélkedni, hogy bár egy évben egyetlen napon ünnepeljük a kultúrát, azért fontos az a többin is. Mert vajon mennyivel több az életünk (minőségileg) bármilyen porszemnyi élőlény életénél, ha a kultúrát az összes velejárójával kiiktatjuk belőle? Ha nem lennének szavaink (igazi, kifejező szavaink), ha nem lenne zenénk, ha nem tudnánk festékkel, ceruzával kifejezni az érzéseinket, akkor vajon mennyivel lennénk többek bármilyen más- egyszerűbb- teremtménynél? Az értelem megteremtette a kultúrát, hogy az érzésekről tudjon beszélni. Néha jó leülni, és elmerülni benne. Szembesülni vele, mennyire szép dolgokat tud alkotni az ember, milyen szép szavakat tud kitalálni, milyen remekül illeszti őket egymáshoz, na és micsoda csodás dolgokat tud előcsalni egy hangszerből.
Ez az EMBER. Ezt az embert akarom látni... ezt az arcát az embernek.
Tegnap láttam, és jó volt. Hiányzott már kicsit.
Mindig hiányzik...

Igazi, filmekbe illő rémtörténet sokkolja a közvéleményt néhány napja. Egy 21 éves fiatalember megölte, majd saját kertjükben bebetonozta az egyik hitelintézet alkalmazottját még múlt nyáron.
Mikor először hallottam, csak szimplán szörnyülködtem, aztán szöget ütött a fejembe az a bizonyos "hitelintézet munkatársa" kifejezés.

Visszhangzanak a híradások a rendőrség tavalyi eredményeitől. Eszerint 40 éve nem volt ennyire alacsony a közúti halálos balesetek száma az országban, mint az elmúlt hónapokban. Ez egyértelműen a zéró tolarencia bevezetésének köszönhető- állítják a szóvivők.
Nincs is ezen mit vitatni. Én is úgy gondolom, hogy van összefüggés a megnövekedett szigor, valamint az elért eredmények között. Nem is baj, hogy így van. Legyen csak keménység a rendőrség részéről, ha az állampolgár rendetlenkedik. Aki iszik, az ne vezessen! Fújassák meg a szondát, aztán ha valamit mutat, akkor zsebre a jogsival, és nyomás haza két lábon.
Már ha mutat valamit... ugye. Mindenféle tippek keringenek közszájon, hogy miképpen lehet "becsapni" a szondát. Ezt egyél, azt egyél, ekkor egyed, akkor igyad, így fújjad, úgy fújjad... A rendőrség pedig modernizál, fejleszt, vásárolja a legújabb cuccokat, hogy hatékonyabban tudja elcsípni az ittas vezetőket. Most éppen 160 millió forintot költöttek egy olyan műszerre (bocs, 160 olyan műszerre), melyet még becsapni sem kell: egyszerűen nem működik.
És hogy a rendőrnek is élesben kell ezzel a "cikivel" szembesülnie? Nem is értem... Talán ha a szerződéskötést egy kupica pálinkával szentesítik, s még ott, az aláírás előtt megfújják a  csodaszondákat, kiderült volna, hogy a műszerek képtelenek érzékelni az alkoholt.


Ps: Csak úgy mellékesen jegyzem meg... úgy helyi dolgokra lebontva, hogy talán nálunk is lehetne modernizálni. Mondjuk egy új telefont szerezni a rendőrségre, ugyanis éjszakánként, mikor bizonyos helyeket szétvernek bizonyos emberek, akkor a segélykérő polgárnak kimondottan olyan érzése van, hogy az örs telefonja nem működik... Vagy nincs is ott olyan. Mert biz' hiába csörgetjük eszeveszett módon, mintha meg se hallanák. Aztán ha valaki fel is veszi a kagylót, akkor meg mintha a járművekkel történne valami, merthogy olyan nehézkesen sikerül kiérni a helyszínre, hogy addigra általában már meg is oldódik az ügy. Amit akartak, azt szétverték, akit akartak, azt lenyomták, a rend fürge őre már csak a romokat találja. Szóval javaslom, a telefonok mellett a járműparkot is cseréljék gyorsabbra, modernebbre. Akkor minden bizonnyal meg is oldódik minden gond egycsapásra, és beköszönt a csendes, lopás-, bűnözés-, és verekedésmentes jobb világ.

 

süti beállítások módosítása